Esettanulmányok

A daruk lenyűgöző világa BAC-alapú épülettechnikával

A daruk gyártásával foglalkozó ABUS cég új értékesítési és oktatási központja – a teljesen üvegezett homlokzatával és okos épületirányítás-technikai rendszerével – egyszerre modern és felejthetetlen. A GEZE egyedi BACnet-alapú megoldásokat valósított meg az ABUS KranHausban.

BACnet-alapú épületirányítás-technikai rendszer a KranHausban

A KranHausba beépített GEZE BACnet-alapú megoldások a funkcionalitásra és biztonságra vonatkozó legszigorúbb igényeket is kielégítik, megfelelve ezzel az „okos épület” koncepciónak is.

A KranHalle-ban – a bemutatóterem tágas előcsarnokában – a GEZE menekülőajtó kialakítású, automata tolóajtókkal teremtette meg az akadálymentességet, a biztonságot és a kényelmet. A tolóajtók amellett, hogy diszkréten olvadnak bele a külső homlokzat és a szélfogó átlátszó arculatába, zsiliprendszerként is működnek. A majdnem három méter magas és négy méteres nyitási szélességű tolóajtó-szárnyakat a hagyományosan keskeny kialakítású, mindössze 7 cm magas, hatékony Slimdrive SL NT motorok mozgatják.

Hálózatba kötött, RWA elvezetőnyílások a megelőző tűzvédelem jegyében

A GEZE IO 420 BACnet interfészmodul.

Központilag vezérelhető épülettechnika: a GEZE IO 420 BACnet interfészmodul. © GEZE GmbH

Az épületkomplexum hatalmas tetején találhatók a hálózatba kötött füst- és hőelvezető rendszer elvezetőnyílásai, amelyek gyors és gazdaságos, kétszálú CAN-alapú buszmegoldást alkotnak a GEZE buszrendszerrel. A GEZE ablaktechnikai megoldásainak kinálatából az egyes felülvilágítók méretéhez, valamint helyi és szellőzési igényeihez optimális RWA csavarorsós motorokat lehetett kiválasztani. Az elvezetőnyílások kettős szerepet látnak el: tűz esetén vezérelhető füst- és hőelvezetésként szolgálnak, illetve elősegítik a napi szellőztetést. A különböző teljesítményosztályokba tartozó MBZ 300 RWA vezérlők kezelik a felülvilágítók RWA motorjainak ellátását, koordinációját és felügyeletét. A füst- és hőelvezető rendszer elvezetőnyílásainak hálózatba kötése azzal az előnnyel is jár, hogy egy busz összekötőelem segítségével a füst- és hőelvezető rendszer tűzjelzői és egyéni vezérlői a tűzjelző központi egységen keresztül irányíthatók.

Az épületirányítás-technikai rendszer központi vezérlése

Az automata tolóajtó rendszerek és a tetőn lévő összes RWA levegőelvezető rendszer bármikor, központilag felügyelhető és vezérelhető. Ezek az elemek az IO 420 interfészmodulon keresztül vannak integrálva a BACnet-alapú épületirányítás-technikai rendszerbe. A felülvilágítók helyzete (nyitva/csukva) és a tolóajtó üzemmódja (pl. automata/éjjeli) is könnyen megtekinthető és módosítható. Ez azt jelenti, hogy egy nem szándékosan nyitva lévő felülvilágító riasztást indíthat a rendszerben, illetve a nyílászáró egy központi helyről akár be is csukható. Az IO 420 modul további biztonságot nyújt azáltal, hogy egy parancs végrehajtása után jelentést küld a tolóajtó vagy a felülvilágító helyzetéről az épületirányítás-technikai rendszernek.

Darutechnika „élőben” – a GEZE okos biztonságtechnikájával

A KranHaus Customer Solutions részlegének egyedi szerkezeti elemei mutatják be, hogy a GEZE milyen átfogó módon képes kielégíteni a speciális igényeket: a négyemeletes, nyitott belső terű „KranHalle” központi eleme a dupla híddaru. A látogatók tíz méter magasságig emelkednek fel a lifttel, ahol élőben kaphatnak ízelítőt a daruirányításból. A híddaru bejáratához a GEZE egy mindkét irányba nyíló lengőajtót telepített, amely teljesen beépül a biztonsági korlát üvegdizájnjába. Ehhez a sablont a formatervezett profilba láthatatlan módon beépített ajtócsukóval ellátott Pendulo üveg válaszfalrendszer szolgáltatta. A maximális biztonságért az elektromotoros IQ Lock EL zár felel. A gépek vagy platformok modern védőajtóira vonatkozó elvvel összhangban, a lengőajtó retesze csak akkor oldódik ki, amikor véglegesen megáll a precízen meghatározott rögzítési ponton. A híddaru önvédelmi rendszerének jelzése indítja el a zár kioldását, így a látogatók biztonságosan beszállhatnak. A híddaru elindulása előtt az üvegajtó ugyanilyen pontossággal becsukódik, és bezárja önmagát az IQ Lock EL zárral.

GEZE termékek a ABUS KranHausban

  • Slimdrive SL NT motor
  • MBZ 300 RWA központi vezérlés
  • IO 420 interfészmodul
  • Pendulo üveg válaszfalrendszer
  • IQ lock EL zár