GEZE - RWA 100 E, Erfurti Gutenberg Gimnázium
RWA 100 E
GEZE - TS 5000 IS, Erfurti Gutenberg Gimnázium
TS 5000 IS

Épület műemlék védelmi állapotú felújítása

Építésziroda: Koch + Partner, München

Az erfurti Gutenberg Gimnázium szecessziós stílusú épületének felújításáért folytatott, egész Európára kiírt versenyéből 2003 februárjában a müncheni Koch + Partner építész iroda került ki győztesen. 2003 novemberében letették a 9,9 millió Euró értékű felújítási projekt alapkövét. Egy projektmunka keretében a gimnázium tanulói lehetőséget kaptak az épület átlakításával és bővítésével kapcsolatos kívánságaik megfogalmazására.
Ennek során az építészek táj-, belső- és küslőépítlészeti tanácsokkal látták el őket. A 2005. augusztusi ünnepélyes átadás óta egy széles, nyitott lépcső vezet fel a felújított régi épület főbejáratához, amely az új épülettel a történelmi középpontjában kereszt alakban kapcsolódik össze. Az új és régi részek összekapcsolása lehetővé tette az új aula és a sportcsarnok nagy léptékű és funkcionális bekötését a régi épületrészbe. Egy modern oktatási központ jött létre a párbeszéd helyszíneként.

Ennél a jelentős felújítási projektnél ismét bebizonyosodott, hogy a GEZE termékek nem csak új építményekben alkalmazhatóak kitűnően. Több, mint 100 ajtócsukó, valamint az RWA (RWA 100E) és (RWA 105E), a szellőztetéstechnika és a mentési útvonal rendszerek területéről származó termékek kerültek beépítésre a régi és új épületbe.